硫黄島からの手紙
 Nino - Konseki // 2010. február 8. // 21:52
 Oi~ Hehe, ma nem voltam suliban >D Kezdődött ott, hogy én már tegnap este elterveztem, hogy ma nem megyek be közgázra, hisz elvileg ma valami dolgozat lett volna, de a vizsga miatt nem tanultam, úgyhogy mondom ezt én most szépen ellébecolom, anya úgyis igazolja xD Reggel kb. 5 perccel a busz indulása előtt berontanak a szobámba (anya és a nővérem), hogy "TE MÉG ALSZOL???!!! 5 PERC MÚLVA 8 ÓRA!!!!" Lajhármódon kimorgok a párna alól: "Tudom..." Anya csak hápogott, de végül közöltem vele is félálmos hangon, hogy bizony mit terveztem. Gondoltam, 9-kor felkelek és majd a 10 órási busszal megyek be az utolsó 3 órára xD Erre anya mondja, hogy minek megye be arra, inkább maradjak itthon. OKAY. Nem kellett kétszer mondani. Amúgy nem csináltam sok mindent, délelőtt anyával nézettem régi News Zero-kat :'D Meg mutattam neki Sho angol kiejtését XD Említettem neki, hogy Shoval valszeg jól el tudnék dumálni angolul, mert kb ugyanannyit tudunk XD Jah egyébként News Zeroból megnéztük, mikor C. Ronaldót interjúvolja meg xD Ott szidtam XD Utána gondoltam, megnézi velem a Levelek Ivo Dzsimárólt, hát átvittem a CD-t a szobájába és lámlám, tök lelkesen kérte, hogy nézzük meg X3 El is kezdtük lesni, mondtam neki, hogy az egyik főszereplő nem más, mint Nino az Arashibóóól. Na igen, már őt is ismeri, hisz róla is gyakran zengek ódákat. Teljesen belemerültünk a nézésébe, de du. elmentünk a Kingához (angol különtancsom, egyben unokatesóm xD), addig lepause-oltam XDD Mikor hazajöttünk már sötét volt O.o Deee mikor beértünk az ajtón már egyből ment fel h nézzük tovább xD Tényleg tetszett neki a film, na *-* Utána megnéztük a Levelek Iwo Dzsimáról párját, A dicsőség zászlaját, ami az amcsik szemszögéből mutatta be a háborút. Na az már annyira nem tetszett neki, őszintén szólva nekem sem, és nem azért, mert japánfanatik vagyok >< No mindegy, a lényeg, hogy ma jól eltévéztem anyával, ja és egyébként hónap végéig van Animaxom :"D Vagyis anyánál... mindegy, nem hiszem, hogy nézni fogom xD Nah chuchuuu~ És Áj Láv Szájgóóóó
Nyelvvizsga rulz
 Arashi - Yurase Ima Wo // 2010. február 7. // 21:13
 I DID IT! Today is my Big Day. Or maybe I should say it WAS. Because it's over. Oooh, dikk... Végreeeeeeeee xD Vége a stressznek, vagy inkább most kezdődik? 30 nap múlva lesz eredmény. Ja, egyébként az angol nyelvvizsgáról beszélek épp O.o Igen. Ma volt. És nagyon be voltam tőle fosva, mert a feladatok, amiket csináltam itthon állati nehezek voltak xD No de hadd kezdjem elölről, olyan jó volt, komolyan holnap is elmennék *-* (najóazértnem. xD) Szóval este alapból alig tudtam elaludni, angolul csillapítottam a lelkemet ilyenekkel, hogy "oh, come on, just fall asleep, you know you can do it." és társai, de nem ment, vagyis egészen hajnali 1-ig nem ment xD Reggel meg már 5-kor felébredtem arra, hogy fáj a hasam. Olyan vizsgagörcsösen fájt. OMG, remegett a lábam meg minden bajom volt, nem vagyok én hozzászokva a vizsgákhoz xD Egyébként állatira szakadt a hó, így kérdéses volt, hogy megyek fel a Mecsek tetejére az egyetemre O.o Aztán sógorom felvitt autóval. Konkrétan bevitt az udvarba x"D Utána beraktam a fülembe mp3-am és Hana Yori Dango főcímet hallgattam, az ilyen vizsgazene, a forgalmi vizsgámon is azt hallgattam. 8:50-kor el is kezdtük írni az írásbelit. Kezdődött az olvasott szövegértéssel, utána pedig a nyelvtani rész jött. 90 percet adtak rá, asszem hamarabb befejeztem. Ez után levélírás következett, erre 30 perc volt, remélem nem csesztem el xD Ez után pedig jött a hallott szövegértés. Ez sem volt olyan nehét, mint hittem. Sőt O.o Aztán a nő megszólal: a vizsgájuk itt véget ért. OMG. ennyi? Wow. xD Kimentünk a teremből, megnéztük mikor lesz szóbeli, hát kicsit leesett az állam, mert 14:45-re voltam kiírva, mindezt pedig 11:30-kor néztem. Hát leültem és ettem. Vártam. Nem sokkal később odajött egy lány. Leült. Oooohhh xD Hát akár hiszitek, akár nem, hála a kitűzőimnek a táskámon, megtalált egy japán fan xD Tökre örültem, hisz nem kellett 3 órát kussban ülnöm, volt kivel beszélni, mert hogy mint kiderült, az első Szilvi által megismert japán együttes az Arashi volt *-* Elő is kaptam a Photobookom (igen, elvittem kabalának xD), először is tisztáztam, hogy nekem Sho a kedvencem, hát neki is *-* OMGOMG Komolyan ilyen kicsit a világ? xD Na de a könyvet szinte órákig bújtuk, wáá tiszta boldog voltam xD Még a Yamada Taro Monogatarit is látta (sőt egy csomó más doramát is) *-* Mondtam is neki, hogy ha filmet vagy könyvet húzok szóbelin, akkor arról fogok beszélni xD Ő pedig a Lovely Complexről akart :3 Mondjuk asszem mindenkinek a könyv volt a téma... O.o Akkor viszont egy mangáról beszélt :3 Ha jól emlékszem, Fujishiro Takeshi az author :"D De lehet, hogy tévedek xDD Na végülis egy Zsófi nevű lánnyal kerültem párba szóbelin, egyébként tök jól beszélt angolul, nem tudom mit izélt, hogy biztos elrontotta xD Én meg olyan hülyeségeket kérdeztem szegénytől, égett már a fejem xD Meg mikor bementem a terembe, jól bevágtam az ajtót véletlen erre elkezdtem "Sumimasen, Sumimasen" xDDDD Nem jutott eszembe angolul a bocsánat... Aztán végül kis gondolozás után "Sorry..." de ezt már csak halkan xD Na mindegy, a lényeg, hogy nagyon vicces volt a vizsga, mwhahaha, tökre tetszett xD Most pedig 30 napig várhatok. És addig még lesz egy szalagavató... jah és a felvételiket is el kéne intézni O.o Hát... ganbarimasu :3
Bizony meg kell védeni a japánok becsületét =o=
 LOVEHOLIC - One Love // 2010. február 5. // 21:30
 Minna konbanwa~ El kell mondanom, ez egy jó nap volt xD Leszámítva, hogy ma futnom kellett reggel a buszra és hazafelé lerobbant a busz, amivel jöttem... xD Suli is egész érdekesen alakult ma xD Műszakicikk órán valahogy szóba kerültek a japánok, már nem tudom hogyan, de róluk kezdtek el beszélni, miközben én sunyiban matekfeladatokat írtam xD Na de a lényeg az volt, hogy megint fikázták őket, hogy náluk a pasik is csajnak néznek ki. Na már most az egészet a Máté indította el... Nem értem, miért nyomja ezt a kis köcsög, de úgy felhúztam magam rajta, hogy elkezdtünk veszekedni órán XD Aztán a Katinka is a Máté oldalára állt, mert ő nem szereti a japánokat, merthogy "mind buzi". WTF?! Máté elkezdi, hogy a legbuzibb nemzet a japán. Na erre felnézek a matekfeladatokból és látom, hogy mindenki rám néz. Kb. felrobbantam a kijelentésétől, mekkora majom már, 2 éve még együtt fanolt velem az AnCafe-ra a kis pöcsköszörű xD Mondtam is, hogy basszátok meg, nem tehetnek róla, hogy nem olyan szőrös majmok, mint ti =o= Meg különben is, mit fikázzák már őket?! Rohadékok xD Aztán Máté még a végén mondott vmi tetűséget, az osztály röhögött énmeg torkaszakadtából ráordítottam, hogy "MÁTÉ, BAZDMEG ÁLLT MÁR KI ROTRING A SZEMEDBŐŐŐL???!!" XDD Rohadjon szééét hát na xD Tanár csak hápogott, hát istenem, már kezd idegesíteni, hogy állandóan fikázzák az én szeretett nemzetemet XDDD Ma tánc után jöttem haza, vagyis kb. 4-kor (ja, normál esetben fél4-re értem volna haza, de ugyebár lerobbant a busz...). No de mi várt itthon?! Benyitok a szobámba és egy barna boríték feküdt az asztalomon, oda se mertem menni - kirohantam anyámhoz és elkezdtem sikítozni: "ANYA!!!!!! MEGJÖTT??? EZ AZ????" Anya csak bólogat röhögve (már ismeri a reakcióimat az All the BEST album óta xdxd). Visszafutok, felkapom WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! MEGJÖTT AZ KANGEKI NO ARASHI PHOTOBOOK-om, amit az Arashi fórum fejlécversenyén nyertem~ YATTTAAAA! Pont a nyitás pillanatában érkeztek meg bátyámék, szóval ők is tanúi voltak az őrült fanolásomnak, bátyám konkértan elképedt, hogy mennyire idióta vagyok XD Meg jött megint a szokásos "eztutinemigazi" dumájával xD Bakaaaadeshou~ Na de kibontottam, mindenki el akarta kérni, de az első átlapozás ugyebár engem illet XD Egyébként Rhi, a fórum adminja írt egy levelet is, és olyan cuki, mert a borítékra és a levélre is rajzolt egy Arashi kanjit x333333 (ILYET) Tele van olyan kawaii képekkel, meg raj képekkel is, mint pl. mikor Sho virágos fuksszal, napszemcsiben sétál no és Nino hibiszkusos pólója se semmi xDDD Na de lássuk, mely képekbe szerettem bele. Először is ott vannak a chibi csoportképek, legelőször a szemem azon a darabon akadt meg, ahol YOKOOOO is ott van *-* (KÉP) Aztán csak hogy látszódjon, milyen is a könyv maga: (elöl); (borító nélkül); (gerinc) Aztán ott vannak azok a bizonyos kawaii képek *3* Nem is mondom, hogy Shoról szinte az összes az, de főleg ez: (KÉP) Jun is cunci itt: (KÉP) Hát még Nino itt: (KÉP) És Aiba is *-* (KÉP) Aztán Ohnot se hagyjuk már ki, mondjuk neki szinte az összes képén sapi van a fején (halászasapka, vmi olyasmi xD) (KÉP) Nah mindegy, a lényeg, hogy tele van képekkel, konkrétan 111 oldal tömör Arashi gyönyör, asszem szép álmaim lesznek~
Koccanás Matsujunnal
 Arashi - Oh Yeah! // 2010. február 3. // 21:09
Yooo~ Huhh, a netem még mindig fos, és ez jobb már nem igen lesz, ma konzultáltam a szomszédommal, azt mondta, hogy nálunk nem lehet más net, csak ami most van, vagyis ez az ócska szarcsifoscsi semmiresejó izé. XD Állítólag a szomszéd faluban van vmi fasza net, ami kb. 8 mperc alatt tölt le egy filmet és a faluban reklamálnak, mert állítólag az nekik lassú XD LOL. Cseréljünk már legalább csak EGY napra, sztem az első 2 perc után garantáltan bekrepálnak az itteni helyzettől *-* Csak egy példa: ma töltöttem a Yasashii Jikan 11. részét, ami ugye több részre van szedve, na már most összesen van 6 rész, ebből 5-nek pontosan 88 MB a mérete. Na és egy tipp esetleg, hogy mennyi idő alatt jött le ez? Kb. 40 perc!!!!! WTFH?! Oké, az élet ettől még szép. Főleg azért, mert ma voltam az egyetem műszaki karán Mariannal. Marian egyébként fotós akar lenni és szeretne ide járni, mert állítólag itt van vmi fotós szak. És ma bementünk és tökre beleszerettünk XD Olyan irdatlan szép az az épület *-* Komolyan, mintha nem is Magyarországon lennénk - beléptünk, és rögtön az ebédlőben találtuk magunkat, ahol kb. 10 LCD tévé lógott a falon. A székek és asztalok állati modernek voltak, + ki volt rakva 4 vagy 5 gép, amin netezni lehetett. OMG *-* És én itt fogok nyelvvizsgázni *3* A fene, úgy imádom az egyetemeket, kár, hogy csak álom az összes *mártírhalál* xD Amúúúgy Matsujun állítólag "balesetet" szenvedett O_______O""" Elsején este 23:15-kor vezetett éppen a Jiyu utcán, amikor egy nőci lefékezett a pirosnál pirosnál. Az út csúszós volt a lehullott hótól, ezért Jun autója megcsúszott, aminek következtében az előtte álló kocsi hátuljába ütközött. Szerencsére senki sem sérült meg. Johnny megnyugtatta a rajongókat és bocsánatot kért tőlük, micsoda dzsentlömen (kapjabe xD) Jun egyébként taxival akart menni, de mivel egy idő után megunta a várakozást, végül autóval indult el. Nem is tudtam, hogy már 5 éve van jogsija XD Úristen, de milyen mákosguba már az a nő, akibe belemegy Jun xD Mint a filmekben... belédmegy vki, nagy fejfogás, ideges vagy... kiszállsz, ő is kiszáll és látod, hogy nem más az, mint Matsumoto Jun. OMG O.O Énisénis xD Najó, ha lehetne belém Sho kocsija jöjjön XD Tényleg, Shonak van egyáltalán jogsija? *hmmm* Az Aozora Pedal PV-ben vezet, de ez nem jelent semmit xD Ja tényleg, amúgy néztem, hogy Pesten van egy "Só utca" nevű utca XD milyen jó már, oda akarok költözni XD
Rubik koczkaaa
 - // 2010. február 1. // 17:26
 Yoyoyo~ Wááááááháááá~ Komolyan ma már majdnem eljutottam arra a szintre, hogy kivágjam az ablakon a laptopot, mert szegényke ő van egyedül olyan helyzetben, hogy könnyű, felemelhető... ezért rajta csattan minden. Most konkrétan a net miatt vagyok kiakadva, de igen rendesen. PISZKOSUL LASSÚÚÚÚÚÚ!!! Egy rohadék 93 MB-os filmet képes 5 óra alatt leszedni. WWTTTFF????! Mi ez heee?! A vicc benne az, hogy azt írja ki, hogy "Még 17 perc van hátra", csakhogy ezt a 17-percet írja már kb. 1 órája és még mindig csak 8%-ot szedett le ebből a szarból. Hát komolyan, mindjárt felkötöm magam valahova xD De már kb. 2 hete ilyen mocsadék lassú, nemtom mi lehet vele... =_= Anyám persze egyből jött a "TÚL SOK HÜLYE FILMET TÖLTÖGETSZ LE VELE, AZÉRT NEM JÓ MÁR!!!" dumájával... =_= Elegem vannnn~ Egy buzeráns oldalt is 2 év, mire betölt... Plurk-ön is kb. 1 percig "Loading"-olja a szaros kommenteket, hát kezdek kiakadni, ja nem, már kiakadtam... Most is lent ülök a konyhában, mert itt kiváló a jelerősség xD A szobámban meg gyenge... Valaki tényleg összeesküdött ellenem...  Egyébként tegnap leszedtem (nagynehezen) a Tokujo Kabachi 2. részét. Sajna még az elsőhöz sincs sub, de azért megnéztem mind2-t, annyira jóóóó TwT Ráadásul íme még egy jel, hogy Sho szereti a magyarokat: (KÉP) => az az ipse Makival szemben nem más, mint Sho ÉÉSSS mi van az asztalán, na mi? Egy RUBIK KOCKA! XD Rubik Ernő, a csodálatos magyar feltaláló remekműve már bejárta a világot - sokat hallani a világszerte hódító Rubik versenyekről xD Japánban is sokszor rendezik és elég nagy népszerűségnek örvend, és lámlám Sho milyen közel van hozzá XD owww~ *-* Tudom én, hogy nem véletlenül került az oda xD Aztán úgy tűnik, Jun nemrégiben Amerikában járt - pontosabban New York-ban. Egy rajongó lencsevégre is kapta. (KÉP) Jun valószínűleg csak egy kis kiruccanásra ment a "Nagy Almába" (hát, aki megteheti xD), és még így is összefutott néhány rajongóval. Egyik e-mailjében azt írta, hogy nagyon hideg volt ott. Hát Jun, reméljük jól érezted magad ;D És végül egy kis friss: feltettem a My Girl dorama storyline-ját valamint az OST-ket (egyelőre csak a főcímdalt) és az Openingjét+CM-jét is. Ezeket ITT találjátok. Nah mentem is, remélem megjavul ez a rohadt net =_= baiii~
New Kids On The Block
 New Kids On The Block - Step By Step // 2010. január 31. // 14:19
 Hiya~ Nos kész az új dizi ;D A fejléc elég jó lett, nincs vele bajom, pedig kb. 10 perc alatt dobtam össze. Már 3 napja szenvedtem a dizkészítéssel, de sehogysem volt jó. Elterveztem egy ideje, hogy ezeket a téli Ryoko képeket felhasználom egy dizihez, mert szerintem tök jók *3*És most íme, elkészült. Ilyen lett. xD A kódolás megint fos. Amúgy Kobayashi Ryoko-t én speciel a Maou-ból ismerem, nem mondanám, hogy a kedvenc szereplőm volt, de olyan jók ezek a képek, hogy nem tudtam nem csinálni dizit belőlük xD Aztán felmerült egy hete kb. hogy új Arashi TV műsor lesz. Egyelőre nem foglalkoztam vele, mert semmi konkrétumot nem árultak el, most viszont már biztos, hogy az új műsoruk címe nem más, mint Arashi ni Shiyagare. A program áprilisban indul és minden szombaton este 10 és 11 között lesz látható az NTV-n. A tagok a következőket mondták: Ohno: „Általában lelkes vagyok, ha egy új műsorról van szó, ám most azt mondták nekünk, hogy >>Ebben a műsorban forgatókönyv nélkül kell szerepelnetek a vendégekkel, úgyhogy majd kérlek, találjatok ki valamit!<< *nevet* Akárhogy is lesz, keményen fogok dolgozni.˝ Sho: „Már kilenc éve, hogy a legelső műsorunk elindult. A mostani pedig egy hétvégi program lesz minden szombat este 10-től, hála a Nihon TV hálózatának akik figyeltek ránk ezalatt az évek alatt. Azt hiszem a munkatársakkal együtt képesek leszünk egy olyan műsort készíteni, amit az egész család élvezhet. Hogy miféle dolgok fognak kibontakozni az 5 Arashi tag és a vendégek közt? Kérlek, várjátok ki örömmel!˝ Aiba: „Úgy tűnik az, hogy kik a vendégek és hogy mit fogunk csinálni majd csak a forgatás alatt derül ki. Azt hiszem, ehhez szükséges lesz a jó reflex, úgyhogy majd gyúrok rá! (^0^) Annak ellenére, hogy egy kicsit még mindig aggódom... *nevet* ...keményen fogok dolgozni!˝ Nino: „Az, hogy kaptunk egy műsort a szombat este 10 órási műsoridőben, nagyon boldoggá tesz engem. Mégis az, hogy helyben kell eldönteni, mit csináljunk háát... Nos, végülis ez egy új fajta program, és én teljesen ledöbbentem, mikor először hallottam róla. Mivel nem lesz alkalmunk, hogy egyáltalán felkészüljünk, azt hiszem jobb, ha nyugodtak vagyunk forgatás előtt. *nevet*˝ Jun: „A műsor lényege a rögtönzés. Anélkül, hogy tudnánk, ki lesz a vendég, ki kell találnunk valamit közösen. Kiváncsi vagyok, hogy képesek leszünk-e valami érdekeset csinálni. A másik részről viszont ez egy igen nehéz feladat lesz a munkatársainkra és a vendégekre nézve is. Úgy vélem, az lenne a legjobb, ha a közönség szempontjait helyeznénk előre a műsor készítése alatt. Az első hasonló műsorunk is a Nihon TV-n volt látható. Még most is úgy gondolom, hogy egy csomó embernek tartozunk, tehát ígérem, hogy keményen fogok dolgozni!˝ Elég érdekesen hangzik így a kommentekből, kiváncsi vagyok rá *-* Mondjuk kicsit furcsa az egész, mert állítólag, ha elkezdődik ez az új műsor, akkor vége lesz az Arashi no Shukudai-kunnak T_T Az már annyira nem jó hír >< Egyébként tegnap este nézem videókat nővéremmel xD Ilyen retro számokat akart hallgati, néztünk Dirty Dancing részleteket a YouTube-on aztán mondta, hogy írjam be, hogy "New Kids On The Block" OMG! Kérdeztem, hogy kik ezek, hát bizony ezek a hapikák gyermekkora nagy szerelmei voltak. Egyébként egy fiúcsapat, akik popzenét játszanak és a '80-as '90-es években elég nagy népszerűségnek örvendtek xD És bármely furcsa, 5 tagból álltak xD Van vmi „Step by Step˝ című számuk, egyből Arashi Step and Go-ja jutott róla eszembe xD Na nem a dallamról, csak a címről~ De most már értem, hogy nővérem miért ilyen érdeklődő Arashival kapcsolatban, hát azért, mert 20 éve ő is odáig volt bizonyos fiúcsaptokért (megkérdeztem, azt mondta tele volt a szobája New Kids On The Block poszterekkel xD). Jah és tegnap voltam vele kínaiban és megint ott volt a kis kínai pacák, amelyik a menő telóján játszott vmivel *3* Tiszta cuki, nővéremmel direkt odamentünk hozzá és néztük a fülbevalókat, amik előtte voltak kitéve xD Nah chuu~
Master of double parka
 V6 - Jungle Party Night // 2010. január 30. // 21:11
 Yo~ Hááát a mai napom mondható rövidnek is, hiszen kb. fél12-kor keltem fel, pedig nem is voltam sokáig gépnél xD Na de mindegy, olyan jót aludtam, hogy ilyen már rég volt *3* Aztán délelőtt néztem Arashi vidiket Youtube-on, és észvettem, hogy van egy Himitsu no Arashi-chan részem a gépen, amit még nem is néztem meg O.O Szóval bepótoltam és milyen jól tettem xD Ez a tavaly november 19-ei rész volt, ahol próbababák voltak Arashiék - plusz a vendégek Fujmoto Toshifumi és Miyasako Hiroyuki. A feladatuk az volt, hogy valami piros dolognak kellett a ruhájukon vagy a kiegészítőjükön lenni, esetleg, hogy az egész öltözetük piros legyen, majd később behívtak női vendégeket, akik választottak a próbababák közül és akit nem vettek meg, az vesztett xD Na már most mindenki bemutatta a ruháit, akit folyton leszóltak az nem más volt, mint Sho drága, mert szegénykém 2 kapucnis felsőt húzott magára egy szakadt gatyával. A női vendégek szerint az egyetlen jó dolog rajta a piros cipője volt. Fujimoto-san szerint Sho mikor felhúzta a kapucniját, úgy nézett ki, mint Nezumi-otoko XD Még a száját is úgy tartotta, wááh az a fej... xDD Amúgy sztem tök cuki ez a Nezumi bigyóó *-* (KÉP) Egyébként először Nino és Aiba kelt el, a végén pedig már csak Sho és Riida maradtak (a lányok szerint Riida úgy nézett ki, mint egy benzinkutas xD) Jah a Riida fanoknak üzenem, hogy kedvencük örülne, ha a barátnője is overált viselne XD (KÉP) Amire ki akarok lyukadni az az, hogy végülis Sho vesztett xD Szegénykémnek eléggé lecsökkenhetett az egoja ettől az incidenstől O.O A fejéhez vágták, hogy a stílusérzéke egy nagy ZERO~ *News Zero hanggal xD* Így nem csoda, hogy a földön fekve végezte, így: (KÉP) Szegénykém~ nem vette meg senki, de én tudom miért, azért mert nekem akarták meghagyni <3 Am végre találtam cipőt a ruhámhoz x3 A pokolba a hatalmas tappancsaimmal; nem lehet cipőt találni rájuk -.- Komolyan már kezdem azt hinni, hogy egy hobbittól származom, majd énis járhatok mezitláb, mert nemlesz rám cipő xD Najó, most nincs kedvem többet írni, majd jövök ja meg új dizi se ártana... nah chuu~
topeverything.gportal (c) 2008 F R I S S A R C H Í V U M |